Nádfedés régen és ma

A lakóházak és gazdasági épületek egyik jellegzetes és elterjedt héjazata. A nádtetőt legtöbbször paraszti szakemberek, nádazók készítették. A nádazás mesterséget képesítéshez sohasem kötötték, de úgyszólván iparszerűen űzték. Jó kézügyességű szegényparasztok, nincstelen emberek idősebb társaiknak segédkezve sajátították el. A nádazók nádtető készítése mellett nádfalak építésével is foglalkoztak.

A nádazás nyersanyagbázisának szűkülése miatt az utolsó évszázadban sokat veszített a súlyából, azonban olyan vidékeinken, ahol a nád hozzáférhető, még ma is vagy a közelmúltig készítettek új tetőket, ritkán falakat is. A nádtető és nádfal készítése keresetkiegészítést biztosított a nádazók számára az év olyan időszakaiban is, amikor sem a mezőgazdaságban, sem másutt foglalkoztatottság nem volt. Először kisebb nádcsomókat kötöttek. A lécezett tető fedését alul, a csorgó felől kezdték el. A nádtető hosszán egy sorban lerakott kis nádcsomókat régebben gúzzsal, a századfordulótól általában dróttal kötötték szorosan egymás mellé. A nádazást ketten végezték. A nádtetőn kívül álló nádazó fektette le a nádkévéket, majd a drótot hosszú, nagyméretű fémtűbe (fűzőtű, nádvarrótű) fűzve átdugta a nád között. Segítője, aki a padlástérben állt, átvette, megszorította és visszatűzte kívülre. A végleges lekötés előtt a nádazó fából készült, fogazott vagy sima lapú, nyeles eszközzel (nádverő, verő) felverte, hogy tömött és sima legyen. Néhol felveretlenül hagyták, akkor lépcsőzetes maradt a fedés. A gerincen a felálló nádvégeket keresztbe lekötötték. A gerincre sok helyütt koporsó- vagy vályúdeszkát húztak, amelyet hegyes szögben összeerősített és a gerincre ültetett karókkal (kaloda, kalodafa), ezeket pedig végükkel a nád alá bújtatott vesszőkkel (csaptatófa) szorítottak le.

Nádtetőt elsősorban a Kisalföldön, a Mezőföldön, a Duna mentén és a Nagyalföldön alkalmazták; e vidékeken a tetőcserép elterjedéséig az uralkodó héjazat volt. A nádazók munkáját korábban nemesi házaknál, uradalmakban is igénybe vették, de dolgoztak katonai épületeken is. Könnyű, olcsó és tartós anyaga mia tt kedvelték, télen meleget, nyáron hűvöset tartott.

Manapság kuriózumnak számít eme tetőfedési forma, kevésbé elterjedt mint régen, talán mert az emberek tájékozatlanok, nem tudják azokat az információkat, amelyek hiányában nem a nádfedés mellett döntenek. Pedig manapság a nádtető készítés kivitelezési folyamata, formája sokat változott, ennek köszönhetően a nádfedelek élettartama is megnőtt.

Új minőségi elvárásoknak kell megfelelnie a mai nádazóknak:

1. A learatott nád osztályozásra kerül, kitisztítják belőlle az idegen anyagokat (sás, káka, fűszálak) és a görbe vagy beteg nádszálakat.
2. A nádrétegeket sűrűbben varrjuk mind kereszt, és függőleges irányban.
3. A nádrétegeket tartó korc nem nád, vagy favessző hanem 4-5mm kersztmetszetű köracél, de legalább 2,5 mm keresztmetszetű dróthuzal.
4. Horganyzott, 1,4 keresztmetszetű huzallal varrunk.
5. Változtak a kivitelezéshez szükséges szerszámok is, a „hagyományosokat” felváltották a Nyugat Európában méltán népszerű és elterjedt, tartósabb és pontosabb eredményt produkáló kéziszerszámok és megoldások.